Azt gondolom, hogy az eredetileg
izraeli, majd Amerikában letelepedő pszichoterapeuta könyve alapmű
a szülőknek, amelyet a rendelőben is szoktam ajánlani.
Az Edge2000 kiadó által 2015-ben újra megjelent
(hatodik) kiadás előszavát Klein Sándor írta, utószóként pedig Mérei
Ferenc gondolatai olvashatóak, ami tovább növeli az amúgy nem terjedelmes, 150
oldalas kis könyv nagy értékét.
Haim Ginott könyve messzemenőkig
gyermekközpontú – abban segíti a szülőket, hogy ezt a
szemléletet elsajátíthassák, észrevegyék a gyermeket és annak
érzelmeit, vágyait, kiszolgáltatottságukat. Útmutatást ad a
megfelelő és a kerülendő válaszokról; fontos hétköznapi
(konfliktus) helyzeteket világít meg más oldalról. A Szelíd
Szülő Szeminárium témáihoz ebből a könyvből választottam a
legtöbb idézetet.
Hogyan beszélgessünk a gyerekekkel,
hogyan dicsérjük és bíráljunk, hogyan nem érdemes reagálni, (mert kudarcra vezet), hogyan és mit korlátozzunk, mit jelent az
engedékenység és mit jelent a fegyelem..? Külön fejezetek
tárgyalják, hogy mitől szoronghat egy kisgyerek és mikor érdemes
pszichológushoz fordulni vele, illetve milyen esetekben szorul a
szülő pszichológiai segítségre. Két külön részben kerül
szóba a testvérféltékenység témája és a szexuális nevelés
kérdése, amelyek szintén megkerülhetetlen témák.
Ebből a vázlatos áttekintésből
illetve a könyvből két gondolatot szeretnék kiemelni, amelyekről
már volt szó és még lesz is, de nem lehet eleget ismételni.
Az egyik a megértés, ill megértettség
fontossága. Leegyszerűsítve ez pont az ellenkezője annak, amit
olyan sokszor hallani, hogy „ne hisztizz”, „ne bőgj”… A
gyerekek nagyjából csak érzelmekből állnak; vágyak, akaratok,
örömök és bánatok. Ginott így írja: „A gyerekek érzésit
mindig komolyan kell venni, akkor is, ha a helyzet maga nem
túlságosan komoly.” A megértettség és elfogadottság gyógyít,
megnyugtat, összeköt azzal, aki megért és összeköt önmagammal,
hogy jogom van így érezni. A megértettség a létezésem és az
önbecsülésem alapja is. Hogyan lehet megértő a szülő:
odafordulással, leguggolással, bólogatással, hümmögéssel, az
érzelem megnevezésével, pl látom szomorú/dühös vagy… A
szerző szavaival: „Sokkal fontosabb a gyereknek, hogy tudja mit
érez, mint, mint hogy tudja, miért érzi azt.” (Kiemelés
a szerzőtől.)
A másik témakör a
testvérféltékenység, amit Ginott szerint célravezetőbb volna
úgy fogalmazni inkább, hogy testvér-rivalizáció, mert voltaképp
erről van szó. A testvérek az anya/apa szeretetéért, figyelméért
versengenek. Ennek a résznek az egyik legfontosabb megállapítása,
hogy minden esetben VAN féltékenység, ez nem elkerülhető, de
csökkenthető. A fejezet több praktikát is megfogalmaz, amelyek
közül a legfontosabb a negatív érzelmek és gondolatok
kimondásának, kimutathatóságának a lehetősége. Kimondhatja,
hogy utálja a testvérét, és hogy jobb lenne, ha visszamenne oda
ahonnan jött! Az ilyet sokszor nagyon rossz hallani, ezért
elcsitítjuk a gyereket, amivel ártunk neki, mert érzelmei
elfojtására kényszerül, amitől frusztrálttá, magányossá
és/vagy beteggé válhat.
A gyermekeknek eltérő szükségleteik
vannak a felnőttekhez képest. Ezek meglátásához, megértéséhez,
az adekvát (segítő) reakciók elsajátításához nyújt nagy
segítséget ez a könyv.