2013. március 15., péntek

Szülő-sulik, avagy a szülőket segítő tanfolyamok szemléje


A szülőket vádolják, de nem képzik” – írja Thomas Gordon szülői eredményességről szóló könyve előszavában. Miközben a Szemináriumra készülök, körbenéztem a „piacon”, kik, milyen jellegű tanfolyamot, képzést kínálnak a több tudásra és/vagy nagyobb tudatosságra vágyó szülőknek. A teljesség igénye nélkül,  vállalkozást fogok bemutatni, akik hasonló szellemiségű család - és gyermekbarát „tananyagot” kínálnak, valamelyest eltérő hangsúlyokkal. Mind rendelkezik - többnyire amerikai - háttérszervezettel, vagy központtal, ahol a tananyagokat összeállítják és a tulajdon- és fordításjogokat árulják szerte a világon.

S ha már Gordonnal kezdtem, legyen az ő módszere az első. Az amerikai pszichológusról elnevezett Gordon-módszer központi fogalmai az értő figyelem és a vereségmentes konfliktusmegoldás, amelyek segítségével nem csak a szülői hatékonyság, hanem a tanári - és vezetői eredményesség is növelhető – így ők mind e három célcsoportnak hirdetnek tréningeket. Magyarországon a GORDON & T.A. Oktatásszervező és Tanácsadó Kft. a módszer hivatalos képviselője. A „Már százszor megmondtam” szülőknek szóló tréningprogram neve F. Várkonyi Zsuzsa, a Gordon könyvek magyar fordítójának azonos című könyvére utal. A tréning 5 + 3 alkalmas, alkalmanként 4 óra, és összesen 104 ezer Forintba kerül.

Gondon Módszert ismerteti meg a szülőkkel a Magyar Gordon Iskola Egyesület is, "Gordon tréning szülőknek, nevelőknek" címen. Az ő tanfolyamuk hat alkalomból áll, alkalmanként négy óra és 35 ezer forintba kerül. 

Egy szintén amerikai, de női szerzővel folytatom, aki csaknem 20 szakkönyvet írt már a Pozitív Fegyelmezés (Positive Discipline) témakörében. Ő Jane Nelsen, pedagógus, a gyerekek fejlődésének és a családi kapcsolatoknak a szakértője, hét gyermek édesanyja. 2013-ban a reneszánsz kiadó gondozásában jelent meg magyarul a Pozitív Fegyelmezés című könyve. A Pozitív Nevelés Alapítvány magyarországi képviselete szervezi a könyvvel azonos című Pozitív Fegyelmezés tanfolyamot, amelyet nevelési problémák és fegyelmezéssel kapcsolatos információhiány esetén ajánlanak az érdeklődőknek többek közt. A tanfolyam négyszer négy órás, és 25 ezer forintba kerül. 

Az EMK eredetileg erőszakmentes kommunikációt jelent (Non-Violent Communication), aztán pontosították magyarul együttműködővé, hogy a nem túl szerencsés fosztóképzős szerkezetet elkerüljék. Szellemi atyja Marsall Rosenberg, akinek Szavak ablakok vagy falak című könyve magyarul is kapható. A EMK Központ (SEAL-Hungary Alapítvány) által kínált "Együttműködés az iskolában" tréning három modulból áll, ezek egyike szól a szülőknek és nevelőknek. Főbb témakörök az empátia, düh, őszinteség, félelem, megkönnyebbülés és hála. A modul 30+10 órás és 43 ezer forintba kerül.

A Beszélj úgy tréning Elaine Mazlish és Adele Faber Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje című könyvére épül, melyről korábban olvashattál már itt a Szalonban. A szerzők eredetileg Haim Ginott nevelési tanácsait dolgozták fel és adják tovább tréningjeiken. Fontos fogalmaik az érzelmek elfogadása, a gyermekek bevonása az őt érintő kérdésekbe és a tetteik következményeivel való szembesítés a hagyományos büntetésekkel szemben. A jogdíjak itthoni tulajdonosa az Értsünk Szót Kft szervezi és tartja az alkalmanként két és fél órás szülői tréningeket, melyek 8 alkalomból állnak és 36 ezer Ft-ba kerülnek.

Egy újabb amerikai szülősegítő program, amelyet itt röviden bemutatok az Egyszerű Nevelés (Simplicity Parenting), melynek módszertani kidolgozója Kim John Payne tréner és tanácsadó. Ők arra fókuszálnak, hogy a család tagjai tudatosabban figyeljenek egymásra, adjanak több időt a kapcsolatok ápolására, a családi rendszer kialakítására. Az általuk kínált szülőcsoportok hét alkalommal kerülnek megszervezésre; az ára nincs feltüntetve.

Az utolsó bemutatott program új ebben a felsorolásban. Patty Wipfler által alapított Hand in Hand Parenting szervezet alakította ki a Kapcsolódó Nevelés módszertanát. Ez a megközelítésmód a gyermekek alapvető érzelmi szükségleteire, a romboló, káros hatások megszüntetésére és a nevelést segítő támogató, bizalmi közeg megteremtésére helyezi a hangsúlyt. A magyarországi csapat a Szelíd Szavakkal Alapítvány három tanfolyamot is kínál. A Játékos Nevelés Tanfolyam a játék és játékosság gyereknevelésben való felhasználását segíti és tanítja. A Hiszti Tréning a 2-3 éves kori hisztik megelőzését, kezelését, és saját egyensúlyunk megőrzését vagy visszaszerzését segíti három ülésben. A Kapcsolódó Nevelés Alapjai tanfolyam hat alkalomból áll, egyenként két és fél óra időtartamban. A program célja többek közt a gyermek viselkedésének megértése és a hat módszer elsajátítása. Árakat nem találtam.


A Szelíd Szülő Szeminárium kakukktojás ebben az áttekintésben, mert nem rendelkezik amerikai – se másmilyen – anyaintézménnyel. A módszertant én állítottam össze pszichológiai tudásom, szakirodalmi ismereteim és anyai tapasztalataim alapján. A Szeminárium célkitűzése, hogy jó legyen gyereknek lenni és könnyebb legyen szülőnek lenni; ehhez kínálok olyan kommunikációs eszköztárat, amelyben mindenki találhat olyat, amelyet be tud építeni a hétköznapokba. Gordonnal és Ginottal együtt hiszem, hogy az a gyermek, akinek az igényei és érzelmei tiszteletben van tartva, az tekintettel lesz a szülei és környezete szükségleteire is.
Ha érdeklődsz a Szeminárium iránt, írj e-mailt: kabaipiroska@szelidszulo.hu
Remélem találkozunk!