Épphogy felszereltem a gyerekemet a gyereknévkártyával és
ezt veletek is megosztottam, mikor kezembe került egy szórólap, amelyet a
postaládánkba dobtak be a héten.
Ez egy új szolgáltatást és mobiltelefonos alkalmazást
hirdet, amellyel „megismerhetjük gyermekünk otthonon kívüli életét és tevékenységeit”
és mindez „nem bizalmatlanság, hanem a biztonság a gyermekünk számára”. A
szórólapon öt szuperboldog tinédzser áll egy-egy mobillal a kezükben
és nem aggódó szülők például, mintha e mögött inkább az lenne az üzenet, hogy
úgyis minden fiatalnak van telefonja, akár tehetünk is rá valamilyen nyomkövető
alkalmazást, illetve „komplex műholdas megfigyelő rendszerrel” követhetjük őt.
A reklámanyag, hogy mindenképp megszólítsa a félelmeinket, a
gyerekeltűnésekre, támadásokra, diszkóbalesetekre és az italba kevert drogokra
is felhívja a figyelmet. Az ember már-már megörül, hogy ez egy lehetséges
megoldás a veszély ellen… Mi? Az alkalmazás, amelyen látom, hogy hol és kikkel
lóg a gyerekem? Ez megvédi őt? Majd odarohanok? Nem egyszerűbb, ha felhív, ha
bajban van? Egyáltalán, aki tényleg bajba kerül, annak meghagyják a telefonját?
A felvetés tehát először elgondolkodtatott, igyekeztem
jóhiszeműen végigvenni, hogy mikor praktikus, mikor életszerű ez az ötlet.
Például, ha a gyermekem elég kicsi, hogy magát azonosítsa,
vagy pláne megvédje, ám ilyenkor még nem mászkál egyedül és főleg nincs
mobilja.
Körülbelül a tízéves korosztályban már általános a
mobiltelefon, de ez már jócskán az a kor amikor bízom a gyerekem önállóságában,
bízom a döntéseiben, bízom a szavában és nem szerelem fel nyomkövetővel, pláne
olyannal, ami épp azokat a tevékenységeit mutatja meg, amelyeket csak akkor
tartoznak rám, ha ő maga elmeséli nekem!
Kezdtem felháborodni ezen a koncepción.
Pláne, ha már serdülő! Ha a gyerekem nem akarja, hogy tudjam,
hol van, annak bizonyára oka van!
Egy esetet el tudok képzelni, például, ha a gyerekem maga
kér, hogy kövessem nyomon az útját, mert például az új barátaival, vagy
ismeretlen helyre megy szórakozni.
Mindent összevetve ez akkor is nettó bizalmatlanság, ha a
szórólap erről engem lebeszélni igyekszik.
Bizalmatlanság abban, hogy a gyerekem őszinte velem.Bizalmatlanság a világban. Bizalmatlanság önmagamban.
Vagyis ez a termék a szülők
bizonytalanságára, szorongásaira és bűntudatára épít.
Szerintetek sikeres lesz?